légvár bérlés

Juhász Kata, Széchenyi István Ált. Isk., Siófok:

Kedves Miklós, köszönjük a gyereknapi részvételeteket. Idén is a nap csúcspontja volt mindhárom légvár az osztályok számára. További jó munkát kívánunk Neked és a csapatodnak.Lehet, hogy jövőre is találkozunk.

ugrlóvár bérlés

Savanyu Bea, programszervező Papkeszi

Több, mint 10 éve dolgozom Mikivel a gyermeknapi rendezvényünkön. Emlékszem, amikor első alkalommal volt nálunk, még egy kicsi ugrálóvárat hozott, aminek a gyerekek akkor is végtelenül örültek. Örömmel tapasztalom, hogy folyamatosan bővíti az "üzletet", ami számára nem csupán egy "üzlet". Ez Mikinek egy hatalmas szerelem, talán mert ő egy olyan felnőtt, akinek lelkében még mindig vígan él egy gyermek. :) Miki az egyik legmegbízhatóbb szolgáltató, akivel lehetőségem volt együtt dolgozni; korrekt, barátságos, elhivatott, megbízható. Fontos számára a hűséges megrendelő, számomra pedig a korrekt szolgáltató. Azt gondolom, egy rendezvény sikere ezen - is - múlik. Örülök, hogy annak idején rátaláltam a Légvárvarázsra, és annak is, hogy egy biztos "üzleti" kapcsolatot tudtunk kialakítani. További sok-sok sikert, rengeteg gyermekmosolyt Légvárvarázs!

légvár kölcsönzés

Fekete Lászlóné, Dánszentmiklós:

Kedves Szabó Miklós!
Nagyon szépen köszönjük a múlt szombati rendezvényünkre kitelepült Titanic csúszdát és a varázslabdát. Nagyon élvezték a gyerekek, a rendezvény egyik legkedvesebb programja volt. Köszönjük a fiatal párnak, akik működtették, nagyon kedvesek és türelmesek voltak. Reméljük együttműködésünk a jövőben is sikeres lesz.

ugrálóvár kölcsönzés

Szlávik Monika, B+M Hungária Kft. Törökbálint:

Ha igazi profikkal szeretne szórakozni, hívja a Légvárvarázst!!! Pontosak, kedvesek, a legfontosabb számukra, hogy a Megrendelő elégedett legyen és jól érezze magát! Mi céges rendezvényünkhöz hívtuk Miklóst és nagyon örülök, hogy Őt választottuk! Színvonalasak, tiszták a játékok és nagyon kedves, barátságos a csapat. Kedves Miklós! Még egyszer köszönjük, hogy hozzájárult a családi nap élményeihez! Legközelebb is Önt fogjuk hívni!
További jó munkát kívánok Önöknek.

légvár kölcsönzés

Veisz István:

Imádom a kislányom és mindent megteszek, hogy jól érezze magát, ezért a hatodik szülinapjára valami szuper dologgal akartuk meglepni.Így jött a képbe a Légvárvarázs ahonnét Szabó Miklós ajánlatára a Törparéna légvárat kértük, de ennél nagyobb segítséget nem is kaphattunk volna, mivel a 10-12 gyerek egész délután el volt az ugrálóvárban, csak enni és inni hívtuk ki Őket.

légvár bérlés

Fekete Lászlóné, Dánszentmiklós:

Kedves Szabó Miklós!
Nagyon szépen köszönjük a múlt szombati rendezvényünkre kitelepült Titanic csúszdát és a varázslabdát. Nagyon élvezték a gyerekek, a rendezvény egyik legkedvesebb programja volt. Köszönjük a fiatal párnak, akik működtették, nagyon kedvesek és türelmesek voltak. Reméljük együttműködésünk a jövőben is sikeres lesz.

ugrálóvár rendelés

Jáger Balázs, Sobri Jóska Bakonyi élménypark:

Szabó Miklóssal és cégével a Légvárvarázzsal már a Sobri Jóska Kalandpark megnyitása óta –immár 7 éve- kapcsolatban állunk, parkunkban található felfújt játékok üzemelésével foglalkozik. Korrekt és megbízható partnert ismertem meg személyében, akire mindig lehet számítani. Bátran ajánlom mindenkinek.

bohócos légvár kölcsönzés

Nagyné Méhes Mónika, Zámoly gyereknap

Idén májusban a falunk béli gyereknapra kerestünk légvárat, ugrálóvárat. Bevallom sok ajánlatkérést kiküldtem, de Miklós volt a Légvárvarázstól a legelső, aki válaszolt és, mint utóbb kiderült Ö adta a legkedvezőbb árat is. Nem csalódtunk bennük! Korrektül és hősiesen helyt álltak egész nap a hőségben, felügyelték a lelkes lurkókat. Szerintem ez egy jó ismeretség kezdete és jövőre is őket kérjük fel hogy a gyerekeknek örömet szerezzünk egy kis csúszdázással, ugrálással. Köszönjük!